Avagy a szerelem mint szajha

Ócskán, bambán, s együgyűen sétáltam én
Az életnek elcsépelt, megszürkült delén
Delemnél, már csak rímem akadt mi elcsépeltebb
De szavam ne tévesszem,
A szerelmet, ó ócskán és bambán én, szajhává tettem
Az élet viharos, kibaszott elcsépelt nagy tengerén

Így megy ez, hol az érzésnek, becsületnek mindennek
Csak híjján a lélek
Te szajha költőnő, óh, nincs is nálad szebb.
Szavaid oly hazugul igazak, hogy
Az is elhinné kinek, szavainál,
Csak tettei komiszabbak.

De jaj Rousseau jön most bíztatva
Hisz ő tudja, az embert ki erre bírja
Nem más, mint az a civilizációnak nevezett
Bölcseleti líra
Miben élünk, szóval nem én tehetek róla
Igazából nem én vagyok mindennek az okozója.

Bizony nem én kényszeríttettem magam
Eme hazug szerelemre
Hanem az ki előbb elhagyott, hogy
Most helyem nem lelve
Az Isten adományát, ezt a két női keblet
Ezt az istenverte testet

És persze ezt az ördög-műve lelket,
Ó igaz szeretőnek, igaz kezeibe
Ily hazug módon adom.
Bizony az élet viharos,
Kibaszott, elcsépelt tengerén
A szerelmet, ily módon, szajhává tettem én.

Ifjú költőnőbe szerelmes az érett férfi
És még csak nem is sejti
Hogy bokáját, milyen nehéz kőbe üti.
Mert bizony amilyen ifjú ez a költő,
Olyan hazug is.
Szava, mint a vízé, oly áttetsző és hamis.

Persze most Villon azt ki messziről vigasztal
Pennát is ő adott kezembe
Kupa borral, és tintával jött a segítségemre.
Azt mondotta irigyeli eszem,
Mert neki hazug pénzért járt hazug nő „szerelme”
Én meg hazug pénzért lehetek igazi szerető, kegyeltje.
S lám versem, most, hogy adja szavát
De ha az igazról kell vallani
Kegyetlenül megmakacsolja magát.
Rólad igazi gyönyörű szerelmem,
Alig tudok írni, rólad ki oly édesen elkeserít,
Pokoli kínnal még ma is felhevít

Több éve már, hogy szívem lakod
De a lélek szava, felőled még alig hallatott
Nem panaszkodik, nem sír bús áriákat
Csendben ül, bágyadtan és lágyan
Gyönyörrel tengeti az üresség bús napjait
Várja, hogy egyszer majd ez is eliramlik.

Amit, érzel elmúlik a nyárral
Zola a megmondója
Ó a szegény, egyszerű, naiv Zola
Ő volt csak a szerencsés!
Szajhát szeretett igazi hitvesi módra
S szajha szerette igazán hitvesi csókkal.

Így hát, mit tehetek én?
Ócskán, bambán és együgyűen
Hallgatok inkább- a szerelmet illetően.
Hallgatok, hallgatom egy igaz lélek igaz szerelmét
S cserébe szép nagyokat hazudok,
Lassan tengődve, az élet előtt kínosan mentegetőzve






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.