Bizakodás és félelem

1.
„Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.”
(Babits Mihály: A lírikus epilógja)

A „nincsen mód” enyhe túlzás,
mert nincs kizárva.
Persze a kitörés ritka,
mint a vörös cukorrépa.
Marad e börtön, ami én vagyok.
A pátoszt meg –és letagadom,
mint jó szülő a gyerekét és fordítva;
már röhejre késztet.
Néma a kék horizont. Fáj sebe. Éjszaka jön.
Elfáradtam, mint télben a nyármadarak.
Ehelyett inkább motyogom, hogy este van,
hát eldőlök, mint gombos villa a munka után. –
Nyilam? Az van. Szép számmal.
Kitör még a bűvösből, de már csak
ímmel-ámmal: rájött, sejtése csalfa.
Akkor meg minek erőlködjön?
Vagyok: élsportoló, máskor meg asztrofizikus,
esetleg adókötelezett poéta. –
Noha a pátosz a múlté,
a líra(iság) még kell nekem:
utat mutat, miként a bí-
rósági ítélet előtti pillanat.
Három szót mormolgat a szám:
"Bizakodás és félelem."

2.
„Rab vagy, amíg a szíved lázad”
(József Attila: Eszmélet)

Csak döngetni tudom szép, szőrös mellkasoma-
t, mint a remény falát a csalódott lélek.
Láthatóvá vált sebem.
Szép. Szép nagy. Be nem kötözhetem. –
Mosolyom, mint széjjeldúlt szoba.

3.
„Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs!”
(József Attila: Szocialisták)

Azt, hogy keletre ki megy,
nem tudom. Én a kocsma helyett
inkább haza a munkából –
nyugatra visz a lábam.

Pöttöm pelyhekben szállingózik a hideg.
Rám szakad a rideg jég
a tetőpárkányról.
Szememtől szürkül az ég.
Magára
marad a sötét, miként
faágnak a roppanása.
Félelme és bizakodása én leszek. –
Itthon vagyok. Védtelenül.
Pár finom falat az asztalra tán kerül,
hiszen tehervonat-ajtókat
nyitottam, zártam, hogy készüljön cukor.
Sőt Gombos Villa lett a kollégám,
a nagymenő; aztán annyira meg-
szerettük egymást, hogy
barátokká váltunk. Szinte hozzám
nőtt. Múltkor meg nehéz tárgyakat
cipeltem egész nap.
„Szerencsésnek mondható vagy”
–dörmöghetem magamnak.
Megcsömörlő évek előttem:
lélekben, hitben darabokra szab-
dalt e társadalom. –
Vastagodik a víz –és a villanyszámla.
Még úgy-ahogy befűtök, mert
jéghideg északi éjszaka hív, mint az álom, ágyba.
Közben eltűnődök: vajon
mennyi, ki sorsomnak mása?

2006/2009






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.