Oltár mélyéből




Retus közben, ahogy épül vissza
a felület, lassan kitelnek a hiányok
kibontja magát a márvány erezet
durva glettálarcát levedli az átfestések
alól előbukkanó fényaranyozás,
egyszer csak kibomlik a barokk...
A faragvány megtelik élettel, és  
három évszázad távlatából - mint
megelevenedő árny- előlép a mester.

Figyelem rutinos keze megtorpanását,
tépelődéseit, ahogy a kiálló facsapra
csuklóból  ráfesti az erezet csíkját -
játékos figyelemelterelés, ha már nem
tudta eltüntetni. Ahogy rányomja az
ecsetet, majd elhúzza, elvékonyodik
a vonal, látom  egy kiálló szál vékony
csíkját - a friss, lendületes gesztusokat
máshol tétova pacsmagolás váltja fel,
éjszaka lehetett, imbolygó  gyertyafény...

Máshol összecsapta, takarja a menza,
ráfed az oltárkép díszkerete.
Látom az idegen  kéz munkáját, ahol
segítséget kért, talán őt is szorította
a határidő – látom a lecseppenő festék
nyomait, ahogy átalakította erezetté...
Érzem a közelségét, ahogy rutinos
mozdulattal, három színnel végigviszi
a márványerek játékát a felületen.  
Döntései mögött  meglátom
a kortársat, a töprengő embert.

Ahogy a bóluszvörös átizzik a kopottra
polírozott aranyfüstön, a festett papír-
baldachin alól kíváncsi puttók
gyűrűjében az Atyaisten lép ki
méltósággal az arany sugárkévék közül.
Faragott vázák lángcsóvái lobbannak
az égig, a hajdani mester hitéből
csapnak fel a lángok, az újraaranyozott
lélek ragyogásában az oltár mélyéből
előlép a feltámadt Krisztus.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Hitel, 2010 aug
Feltöltés ideje: 2010-08-17 19:59:18
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-17 19:59:18