Eressz

Hallgatom éjszakákon át,
testedben fel-feldobban a távol hangja.
Majd mintha kiszakadna tengermély öledből
magányos sziklalétem szél marta darabja.
Látom, szemed résén sós csepp csillan,
verdeső pilláidon éledező kicsi nesz.
Eressz, hogy surranó denevér szárnyakon
vergődőn lombokat legyintve,
karmaim a lüktető csillagokba meresztve,
hadd hozzak lágyan csorgó álmokat.

Vagy engedj meztelen
ha jő a hajnal újra visszatérek,
mert elűznek az emléktelen ösvények
S mint tébolyult vak, odvas fákat tapogatva
bolyongok rég feledett utakon.
Hallod, már kopogtatok az ablakon
mint aki nem tudja honnan jön, merre tart
számat homokkal tömte tele a part,
hogy néma legyek ha rádtalálok.
De kérlek még ne gyújts világot
elég kezünkben a láng, ez a tétova
csatakos tenyérrel arcom letakarva
futnék fényedtől ütötten ha volna hova....






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-31 12:18:11
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-31 12:18:11