Erdő mesém
Láttam kutyákat felnőni anyjuk langyos tején,
én aki egy ólomcsókolta vad csikasz vagyok.
Nekem nem volt senkim, talán a dermedt tél
mikor a hóra ömlött vérem sarával szoptatott.
És csak vergődtem a kín megalvadt emlőjén,
mert bőrömet becézték a fagy metsző kései.
De még egy utolsó dalt mart gőzölgő gégém
az éjbe, hogy hallják a falvak láncos rongyai.
S üvöltésem a szél hideg arcához csapódott,
haragom hörögve hömpölygött végig a réten.
Szemem százfelé szaggatta a Hold-korongot,
hogy minden csavargó a hulló fényére lépjen.
Így látni fogjuk mi száműzöttek hol van az út,
merre tántorogjunk, ha egyszer menni kéne'.
Mosolygunk, mert nyakatokon nyúzott a hús,
de mégis értünk sír csendben az erdő mélye.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-09-10 12:00:24
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-10 12:00:24
