Az éjszaka íze

Nem tudom, milyen lehetsz, ha alszol,
eddig csak ébren láttalak.
ahogy az ablakfüggönyön átoson a napfény,
arcodra rácsokat festve, emlékeztetve,
hogy csak egy pillanatra szöktünk meg életünktől.

Ilyenkor kölcsön vesszük
a motelszoba átmenetikabát mámorát,
alattunk a százszor kimosott lepedőn idegen orgazmusok,
a falon Dali, Folyó idője
emlékeztet, hogy az éjszaka ízével még tartozik szád.

Néha, mikor nem figyelsz,
lehunyom szemem, hogy jobban lássalak,
és rájövök, szinte semmit sem tudok Rólad,
szeretkezéseink is kapkodóak, összekeveredett kézzel, lábbal, édes nyállal,
tépjük egymást, utolsó párként a rettegett jégkorszak előtt.

Emlékszem, nevettél, mert öledre azt mondtam, virágszirom alagút,
és én lepke, de még nem vagyok megszületve,
valamiért túlszőttem álmaim,
vagy csak elvesztem hajad selyemgubójában,
kérlek ne fésülködj, ha lehullok, a porcelánkagyló lesz börtönöm.

De nem baj, újra és újra feltöröm,
éhes ujjaid őrjöngenek bőrömön,
eltűnik a szoba, a képkereten túlcsorog az idő, nincs világ,
az ablakfüggönyön átragyog a napfény,
mégis, oly éjszaka ízű a szád.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-11 17:36:45
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-11 17:36:45