Szürke, ködös állomás
Ha most mellettem állnál
Ha az én utamon járnál
Vajon mit is szólnál ahhoz
Amit én most igaznak hiszek
Te tudod, álmodozó vagyok
Fogd meg két kezem
Életemben vad vadlovak
Az egyik, érzem én vagyok
Vigyél el az állomásról
Állok tétlenül
Tele vagyok indulattal
Testem szétfeszül
Dolgom felől ráérek
Nem sürgős az élet
Táncolok az esőben
Semmitől sem félek
Vonat nem jött régen
Mindenki felszállt
Harmonika sír valahol
Az én időm lejárt
Velem vannak vágyaim
Bevetetlen ágyaim
Állomások padjai
Külvárosok vadjai
Velem van az értelem
Vértől nedves két kezem
Kivert kutyák árnyai
Sikátorok lányai
Velem van a város baja
Cigányasszony kócos haja
Fiainak rossz vére
Lányainak gyengéje
Velem van az áradat
Orvul kapott vádakat
Hátán hordozó szél
Velem, s ellenem beszél
Velem maradt halk szava
Friss bőrének illata
Újonc bakák zavara
Éhezőknek nyomora
Leányanyák vajúdása
Altatóim kábítása
Éjszakáim látomása
Ébredések nyomottsága
Éjszakai, fémes zajok
Hideglelős vérhajnalok
Rettegve várt sárnappalok
Sínek mellett magam vagyok
Vigyél el az állomásról
Állok tétlenül
Tele vagyok fájdalommal
Testem szétfeszül
Nadrágba tűrt ingeimmel
Sosem látott képeimmel
Tegnapi nap fényeivel
Nem tudok mit kezdeni
Fel-feltörő kényszeremet
Lázban égő véreteket
Felbukkanó arcotokat
Nem tudom eltemetni
Vigyél el az állomásról
Nem értem már magamat
Közönyömet robbanó vágy
Feszíti a felszín alatt
Oh, nincsen baj, semmi
Csak mormolom a szavakat
Régen láttalak, és te is
Régen láttad magadat
Zavar van a szemeidben,
Ha a tükörnél állok
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
