Harlekin vedlés

Egyedül vagy. Arcodra fagyott a színészi munka.
Gondolj családodra, mint tiszteletlen publikumra!
Vess magadra tekintetett, követ, üvegvirágot;
Söpörj súgó-lyukadba kupaccal, sziromszilánkot!

Igyekezz törölni emlékeidből a maszkokat,
A koponyádra kalapált, förtelmes grimaszokat!
Lehelj bűzt a tükörbe, elhámló fehér hagymafej;
Tested összes járatán keresztül, kínlódva szelelj!

Mint szétvásott jelmezből, bontakozz ki a flitteres
Jellemből! Ne hordj ilyen holmit! A puszta tisztelet
Bohócok iránt, kik a mesterségre okítottak
Csalás. Ők vadparaszt módjára csupán vakítottak!

Kifakult pillangózsabók csattognak körülötted.
A felkavart porfelhők zavarosában fürödnek,
Sikamlós tagjaid külön-külön, mint az angolnák.
Lélegző hangszereid, már önmaguk hangolják.

Csak muzsika lehet, hiszen képtelenség: a lélek.
Az üresség jegén mohón tátonganak a lékek,
Hogy a tápláló húsú komikust magukba nyeljék!
Meg kell tanulnod fiam; a hasadból énekeljél!

Így vagy pőre. Anyaszülte, szemérmes mezítelen.
Elhordhatatlan magányodat, íme felismerem:
Elevenné varázsol téged, mondhatni hajt e kín;
Pucérkodjál kedvedre, ó félkegyelmű Harlekin!







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-14 00:50:08
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-14 17:48:50