A béke bátraké, a gyáva harcol.

Mint félelemtől reszkető szerelmes,
ijedten hőköl hátra a szavaktól,
parancsra, csendre mindig engedelmes,
ha győz is, hite megmarad, a régi,
hirdeti, hogy ami volt, már nem lesz,
de jövőjét és múltját összenézi,
bár fáradt lázadni és lusta félni,
csípőn a kéz, határozott a terpesz,
a tétlensége is jobban megéri,
mint az, amiért évek óta küzdesz,
a földi igazság, miként az égi,
csak nála van, együtt örülni kellesz,
felesleges lennél hozzá remélni,
még azzal is ad, hogyha mindent elvesz,
és van ugyan, hogy szavait cseréli,
csak te nem látod: nem csonkulhat elve,
s már nyári a hideg, s a meleg téli,
neked nem illendő őt megítélni,
mert máshogy lát ő holdat, embert, álmot,
mindegy, mit gondol, nem kell kitalálnod,
elég, hogy lépsz, ha lép és állsz, ha strázsál,
többet tud és ad minden iskolánál,
s bár szaporodnak gombaként a károk,
könnyen lehet, hogy csak ő a barátod.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-20 05:08:31
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-20 05:08:31