Lelkünk hullámán
Beleivódunk majd
a Nagy Emlékezetbe.
Mozdulatunk, tekintetünk,
mosolyunk, szavunk,
mint kinyílt rózsák
a szoknya vásznán
libbennek tovább
egy széllel ölelkező tavaszon.
De ha egy könnycsepp elindul
rejtve a könnycsatornákon,
le a könnyfolyókon
s elér a tengerig,
akkor csapódik szívünkhöz a bánat:
valami nincs rendben ezzel a világgal,
s lelkünk hullámain
a bársonyos homokra teríti szennyét,
felböfögi mocskát
az aránytévesztett múlt és jelen.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.