Valaki megszólíthatott


Valaki megszólíthatott,
de hangját hallottam csupán,
olyan volt, mintha csillagok
közül kiáltott volna rám.

Én ültem lent a fák alatt,
a hold az ágak közt lapult,
úgy pásztáztak a sugarak,
talán a zöld lomb is kigyúlt.

Nem álmodoztam; fényűzés,
az elme gondolatra van,
a gondom sem olyan kevés,
hogy könnyen elhagyjam magam.

Nagy bolond, aki egymaga
akar itt bölcsnek látszani,
lassan leszáll az éjszaka,
s azzal együtt a vágyai.

Analfabéta kénytelen
diktálni; ő is érthető
és elfogadható legyen,
nem egy gondolat-temető.

Minden dolog nagyon nehéz,
mielőtt egyszerű lehet,
nem dolgozhat másként a kéz,
csak úgy, hogy az ész kérdezett.

Legelsőnek mond véleményt
az ostoba, hát várni kell.
Ne írjon itt az költeményt,
aki kérdés előtt felel!

Nem véletlen, hogy nincsenek
véletlenek az ég alatt.
Őrizni kell a kincseket,
a jól kiválasztottakat!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-20 07:51:05
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-20 07:51:05