A csillag, a barack meg én (jav)

Hogy lehetne az esőcseppeket visszaragasztani az égre,
arra a messzi kékre,
ami annyiszor rámszakadt,
mindig vissza, vissza,
ha nem, hát utam púderpora felissza,
akár a szél, a pikkelyesre vert tócsákból lábam nyomát.

Már kiköptem a nyár illatát, mint egy lerágott barackmagot,
anyám kertjében elültettem, mellé egy csillagot,
ami annyiszor rámszakadt,
ezért azt mondta a szeretőm, többé nem lesz szeretőm,
mert nem tudok csak hegytetőn,
( aszfaltrepedésben soha ) gyökeret ereszteni.

Felnövünk hárman, a csillag, a barack meg én,
és ott leszünk a végtelen helyén,
ami annyiszor rámszakadt,
eső, eső, a fény, a csonthéj, a hús összenő,
nem is kéne szerető,
hisz', majd ezernyi édes angyal ül csudafám ágain.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-13 14:25:18
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-14 06:11:12