Síneken

Nekem nappal kormosak a virágok,
vas mar vasat, amerre járok.
Megrettent talpfákon törik a csönd,
szél vág szemembe szikraözönt.

A várótermek porlepte ablakán
megváltott jegyével kiint a magány.
Unottan kérdezi, megint? Megint.
Ásít,majd fáradtan rám legyint.

De ha felborul az éj nagy üstje,
a katlan füstje átcsap színezüstbe.
Alattam földből nőtt apró ördögök,
a huncutul kuncogó zúzott kőrögök.

Odafönn, a hatalmas pályaudvaron,
lerakja terhét néhány csillagvagon.
S ha lenn kiürül minden váróterem,
felgyújtja fényét nekem a végtelen.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-31 22:18:35
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-31 22:18:35