A holt-király ébredése


Átokhegyek lábainál,
Mélykék tó vizében,
Harag gyúlt egy halott király
Rég nyugvó szívében.

Bezárva a koporsó-várba,
Melynek hínár borítja falát,
Holtan pihenve várta
Az ébredésnek dalát.

Eljött a várt pillanat,
S bár teste már kihűlt,
Mikor vöröslött a pirkadat,
Kriptájában felült.

Tűzben égett újra
Holt-fehér arca;
A kínzóseregek ura
Ismét kész a harcra!

Ült a sötét mélyben
Vaskezét bosszúra emelve.
Nem tudta, mily régen
Van már eltemetve.

Túlvilágra térte óta
Évezredek teltek.
Ő aludt mélyen, lenn a tóban,
Míg mások urak lettek.

Most ébredt, mert a régi tűz
Újra fellobbant,
Mely minduntalan csatába űz;
Szíve egyet dobbant.

De a király ébredése egy pillanatig tartott.
Ültéből lassan visszahanyatlott.
Szikrázó szeme ismét üvegessé vált.
Nem kerülhette a kínzó halált.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.