Ízetlen vers(jav)

ennek a versnek se íze, se illata,
csak számban a szavak kusza halmaza,
hiába köpném ki, senki nem értené őket,
terelgetem fogaim mögött akár a szél a felhőket,
vagy nyelvem keserű epébe mártva,
ráborítom az egészet erre a rohadt világra.

elgondolkodom, hogy egy ilyen botcsinálta poéta mint én,
bamba baromként ostobán bőg a domb tetején,
nem veszi észre a friss fűdárdák hegyén a tavaszt,
ostor se nyúzza, mert a diófa alatt hűsöl a paraszt,
mégis, valami rágja, rágja legbelül,
tán' az, ha a vályú víztükrében önmagával szembesül.

közhelyeket farag, nyüszít a szív, sír a lélek,
nincs virtus, tűz, hogy rohadjon meg, csak egyszer élek,
egy ingem van, de vonyítson érte a cigány vonója,
helyette Ágnes asszonyként a patakban ronggyá morzsolja,
vár, vár, valami csodára vágyva,
mígnem a föld fölötte göröngyös szirmait bezárja.

lehetnék fantomfájdalmakkal bíbelődő kortárs géniusz,
akik fölött eltelik tíz-húsz év aztán huss,
eltűnnek mint a köd, ha rájuk süt a nap,
na kuss, ez az a pillanat
mikor a versnek íze, illata kell, hogy legyen,
kiköpöm hát, csesszétek meg. Fövényi Sándor a nevem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-10-24 01:02:26
Utolsó módosítás ideje: 2011-10-24 11:07:51