visszafelé

az út visszafelé hosszabbnak bizonyult:
türelmetlenné lettek a szavak

a szorongás megmérgezett mindent
mint földet a lehulló diólevelek

a nyárnak vége:
maradék parazsát fölitta
a szürke ég

kipányvázott hajók
imbolyognak a szélben

a mólón gubbasztok
mozdulatlanul mint egy táska  
amit a csomagmegőrzőben felejtettek

nem voltál elég nekem
– látod: már múlt időben beszélek –
úgy hagyom a szavakat magam mögött
mint az aprót a kocsmaasztalon

kövekhez  
csapdossa arcát a víz

lehunyom a szemem:
a szégyenlős homályból jó lenne
visszaszerezni az eltékozolt időt

de lemoshatatlan a szenny

a csöndet egy csavargó
szutykos hangja töri meg:
társa jogát vitatja
az újságpapírral borított padhoz

ők a beilleszkedéssel vannak elfoglalva  
én pedig arra gondolok: mi lesz
ha egyszer engem is kihúz majd
listájáról az Isten







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Életünk, 2011
Feltöltés ideje: 2011-11-07 20:53:10
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-07 20:53:10