A vers meg én

érzem elköszönünk egymástól a vers meg én,
néhány tőmondattal búcsúzunk csupán,
így magányos leszek mint Mózes Nébó hegyén,
mikor vágyakozva nézett a vándorlók után.

de nyomokat marcangolok foggal, körömmel,
a visszatérőknek meséljenek a sziklarajzok,
hogy embernek, ha érdemli, fejet örömmel,
ám térdet csak Istennek hajtok.

még nem tudom mi lesz velem szavak nélkül,
talán el kell felejtenem az álmokat,
és csak bámulok amerre az ég elsötétül,
letépve a testemre tapadó mocskos rongyokat.

most itt állok pucéran ahogy születtem,
várva, hogy valami langyos eső végigverjen,
fáradtan, megöregedve, ezért mindig elfelejtem,
csak sarat lehet lemosni, sebeket sosem mit ejtek.

csupán szép gőgöm maradt szememben,
mélyén lapul ez az Úrtól kapott furcsa bűn,
és vajon örülhet-e ilyen eretnek a kegynek,
ha magának-rakta máglyán üdvözül.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-02-04 21:47:54
Utolsó módosítás ideje: 2012-02-05 11:43:24