Faust

Margit, dalolta, Margit, s hófehéren
az agyongyötört retorták felett
ezerszer forralt lombikok tűzében
őt festette egyre a képzelet.

Értelem, amely motorokat alkot,
kívánság, amely könyveket lapoz,
az izzó vágy, mi csábít az igazhoz,
s naponta pontos gyötrelmet okoz,

szorította a végső kárhozatra,
tévelygett sűrű vegykonyhák során,
gyötörte lelkét szörnyű feladatra,
s üres maradt. Kirabolt karaván.

Uralkodni, királynak lenni, hősnek,
prófétának, Mefisztónak talán...
Varázslat jött és egyre ismerősebb
boszorkányok a bűvös lakomán.

Ó menthetetlen kiszárad a lélek,
mely barlangjában vízet nem talál,
nem segítenek hangosabb zenészek,
bekopog majd a rettegett halál.

Margit, dalolta, Margit szörnyű lázban,
vicsorgó, véres látomás között,
ne hagyj el, ments meg hófehér ruhában,
hófehér légy, s a szerelmed örök.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Kutatás (Bp, 2004)
Kiadó: Fekete Sas