Rongybaba


Az útszélén kereszt,
tövében gyertyák csonkjai néznek
a lángok után,az ég felé.
A fekete foltokat,
a robbanás okozta sebeket,
feltámadó füvek gyógyítják.

Befedik az apró műanyag darabokat,
és azt a néhány karosszéria elemet,
amik meglapulva itt maradtak,
itt, egy élet határán.

Jár a tekintet égről földre,
foltról fűre, és végül rátalál
egy bokor aljából figyelő
rongybabára.

Kormos a ruhája
hajából lángok loptak tincseket,
maszatos arcán
talán még mindig ott van
az utolsó „jó éjt „ puszi,
karján a szorítás nyoma:”ne félj!”

…Emlékszem, a kislányt helikopter vitte
a gyermekkorház felé,
itt lenn egy anya és egy apa
kapaszkodott abba a másodpercbe,
ami még reményt ígért.

Hazudott.

Elindulok, és nézem a sötét foltokat,
a feltámadó füveket,
ahogy testükkel takarják
a karosszéria elemeket
és a műanyag darabokat.
Majd az égre nézek és tudom
a sötét foltok nem tűnnek el,
bár mekkora lesz a fű.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-09 22:52:41
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-08 09:49:14