Involúció

Kívül-belül törött, repedezett álmok között
hétszer megrágott és kiköpött az ágy.
Hétfőn még égtem, de vasárnap kiköltözött
szívem szűk garzonjából örökre a vágy.

Hozzám bújsz, mint egy nő.
Keskeny váll, lágy derék,
egy szempár, két emlő.
Megpendül lassan
e húsba zárt harmónia.
Csak lelkemnek ne kéne
a tiéddel bajlódnia.

Néha érzem, hogy nem az értelem
tartja e vértelen alapra húzott,
kopott és nyúzott egészet.
Számból a szó féktelen áramban
zúdul, de képtelen tűrni,
ha ajkaid íve nyafogva becézget.
Így ülünk csak, némán,
várva, hogy a másik valamit mondjon,
és a kimondatlan szavakon
léhán marakodunk, mint egy
ócska csibészelőrongyon.

Így lettél állatom, rángatva a pórázt.
Nyomomban koslatsz,
mikor érhetsz tetten.
Lelkembe harapsz,
megtépve e pór vázt,
és pletykákkal nyaggatsz a toaletten.
Ha üvöltök már, mert nem bírom végül,
Te hallgatsz csak bután.
Majd, ha dühöm apad, kielégül,
gombszemmel kuncsorogsz
a szeretetem után.

Szagold a kezem! A szerelem
talán a pórusokból árad.
Belül még dühít,
de titkon élvezem,
hogy magam mellett szépen
megvetem az ágyad.
A falakról a megszokás csöpög,
mint valami klóros tisztító oldat.
Én lefekszem. Magadra hagylak.
Üvöltsd kicsit egyedül a holdat!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-21 23:03:18
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-21 23:03:18