Vita után
Mondani akartam, hogy nem komoly,
Dühös dac csupán, sértett büszkeségem
Hozta felszínre minden rejtett mérgem,
Mely most gorombán téged ostromol.
Ajkad megremeg, hajad belehull
Sápadt arcodba, kezed már nem szorít,
Hozzád hajolnék, de hátratántorít
A láng, amely most bús szemedbe' gyúl.
Ismerlek, ám ez mégis ismeretlen,
Minden vonásod vad lett és kegyetlen,
S lassacskán a tehetetlen pára
Szemzugodban cseppé összeállva –
Mint gyantakönny a fáradt őszi fákon –
Végiggurul a kedves barázdákon.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-02-11 10:07:49
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-11 10:07:49
