Szerelmi dráma

Emlékszel a halálomra?A színpadon…
Talán ilyen lesz az utolsó, nagy meghalás is.

Szégyenlősen bámultuk a Nap balettjét.
S a tangóharmónika zokogott öledben -
padam- padam- padam -
Én pedig úgy hulltam el,
ahogy akartad.
Testemmel, lelkemmel előadtam azt,
amit tőlem megkívántál a színpadon.
Görcsbe szorult a szívem is,
ahogy kérted.
Rózsavirágszirom vért hullajtott.
Ó, kedvesem,
én konok férjem;
ki engem nem ismersz
s más családban bízol és más nődben.
Ó, mondd, mit tegyek, hogy kiverdd a fejedből?
Hisz hamis valóságban élsz.
Voltaképp én vagyok az egyetlen
anyád, nőd, rokonod;
s te mindezt eladtad ezért?
Hogy keserűen élj? Halj…
Hisz te tanítottál halni.
Nézd, hogy hullok csontjaimra előtted!
Nézd ezt a bukást!
De ne törd meg végleg.
Koronázd meg ezt a beteljesedést.
Hisz a legszebb gyönyörök után csak haláltusa jöhet,
s az kéri táncba a testet – a kín és a szenvedés.
Azt sem tudod, hogy létezem,
úgy beszélsz velem, mint egy idegen sziklával,
kinek barlangja torkán rejlik csupán édes mélye,
s kívül kopasz, sivár.



Legalább akkor lásd pusztulásomat!
Legyek a süllyedő világ,
mit a szentek özönvize dögleszt és fullaszt,
s utánam jöjjön az oly szent tisztaság!
Ó, csak egyszer. Csak egyszer örülj, ha láthatsz;
S csak egyszer tudjak én, mint uramra  gondolni rád;
édes lesz a méreg mellyel mérgezel-
S ha régi testembe visszaköltözöm,
Már nem bánt a szó, s e vízözön;
Mert mellettem leszel.













Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-20 16:27:40
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-20 16:27:40