Esik, esik

már napok óta esik, esik,
milyen tavasz, ha temetve esteledik,
feketélik az ég alja,
dőlök jobbra, dőlök balra,
mert hideg szél billegeti szívemet.

pedig kincseket kéne' találnom a fákon,
lázas rügyrobbanást minden ágon,
majd gyümölcsmeleget igérő virágokat,
és szertefutó gyökérvonatokat,
ahogy szíjas sínei belemarnak a földbe.

akár a csontváz olyan ez az idő,
hollóvájta szemgödrében moha nő,
most fagyjankó dermedt zöld ágya,
ám régen mikor még volt lángja,
sziszegő parazsán sokat feküdtem.

ezért naponta ezerszer elégtem,
napmuzsikában, mennyei fényben,
édes húsom füstjére madarak ültek,
szárnyaikkal a sötét éjnek feszültek,
fehér galambok csillagok helyett.

bánt, és miért ne bántana a gondolat,
hogy gyújtsátok fel a tolató tehervagonokat,
mert mindig megyek talpfákon, zúzottkövön,
és a mögöttem felsikoltó két fénykörön,
látom esik, esik, már temetve esteledik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-21 09:48:07
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-21 16:30:03