Mementó

Mint fura lázadozók,  csöndes leszek én
ha zajongnak,
s  ordítok ha a kínt  érzem,
hogy jő a halálcsend.

Vagy már itt a halál házamban
s vége a napoknak.
és vakságnak is
és látásnak is ?
  Új a világrend?

Már nem kellenek ők?
Árnyas fák és puha fészkek.
És nem kell az eső?
Nem kell könny sem keserülni.
  Még a szivárvány-domb sem kell
ma  az  égre derülni,
mert Kálvária lett .

Mert rarta az emberi vétek
rajta  a Isteni szó!
Mert rajta a testem !

Egyétek!
Bor s a kenyér!  
Krisztusi jók,
mit lopnak a végnapi kínzók!

S ordítsátok hogy

Tört mécsese
volt e sötétnek!
Éji sötétnek...!.

E fény,
hogy lássatok újra,
lázadt –
rádörrent vérlángja a  vaksi szemekre !
Hogy mind lássa a Jót!
Hogy tűnjön e zsarnoki álom!

S újból éljenek ők,  
árnyas fák és puha fészkek!
Újból sírjon  eső!
hulljon könny , hogyha  a vétkek
megtörténtek e rút,
széjjeldúlt kálváriadombon,
mely neve: Föld
és mely neve Ég!

Én ma kimondom:
Érez az emberi szív!

Lázong úgy is ha kivérzett!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-01 14:54:48
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-01 19:48:01