Nyikorgó hullámok

anyám, vagy harminc éve,
hogy belesimultam e tájba ,
és ellágyultak szívemben a Pesti zajok,
többé nem gondolok a körúti fákra,
bár hiányozni fognak a kirakatok tarka tivornyái,
a síneken sikoltó villamos,
amiről a város szokott leszállni,
a főbérlet repedezett gangja,
ahonnan nagyapa rézfillérest dobott a kintornásnak.

anyám, itt úgy elszaladt az élet mellettem,
hogy észre sem vettem,
a gyerek felnőtt, az asszonnyal unottra szerettük egymást,
a háztetőn is cserepet kéne cserélni,
mert a keleti oldalon pikkelyesre marta a napfény,
és esőben vörös törmelék zörgeti az ereszcsatornát,
anyám, esténként emberek halnak meg bennem,
ezért üres lettem mint a téli játszóterek,
mikor csak verebek szállnak bokorról bokorra,

és mintha az est a cserjékre szürke foltokat gombolna,
úgy lapulnak hajnalig az ágakon,
néhányuk a sarki telefon csörgésére ijedten összerezzen,
anyám, engem keres a város,
ezernyi téves hívás után végre rámtalált,
és Borároson a virágáruslány Dunába szórja rózsáit,
én valahol messze egy kőrézsűre dobom ruháim,
hogy a vízbe merülve érezzem a cigánylány meleg szívét,
és nem baj, ha rozsdás bőrömtől nyikorognak a hullámok.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-06 14:02:47
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-06 15:45:36