Öreg fa

Ha kirándulunk busszal, autóval, csak
a szépet látjuk a rendezettet.
A nyomor felett átsiklik tekintetünk,
vagy nem akarjuk észrevenni,a gyönyörű
házak árnyékában a síró gyermeket,
ki enni kér. Koszos kezével könnyes szemét törli,
nem rég tanult meg járni, térdén horzsolás.
Anyja ruhájában kapaszkodva ajtó nélküli
házba megy, hol a napsugara a világítás,
télen-nyáron. Nem látjuk a gyönyörű házak
árnyékában az öreg nénikét, ki otthonkája
zsebéből egy darab sovány kenyeret vesz elő.
Tör belőle egy darabot, fog nélkül molyolgatja,
keze fürgén jár, szőlőt kötöz, leveleit igazgatja.
Közben leomló háza falát vizsgálgatja,
öreg már mint ő maga, felújításra szorulna.
Ablaka korhadt, kéményét a vihar kóstolgatta,
téglái a tetőre hullva, cserepét darabokra zúzva,
esőnek-hónak szabad utat adva.
A szőlő árnyékában megpihenve, fiára gondol,
unokáira, messze a nagyvárosban,
kérik költözzön hozzájuk, hagyja a romos házat.
Tör még egy darab kenyeret, megeteti a verebeket,
déli harangszót hallgatja, férjére gondol kit
oly rég eltemetett. Magában számadást vet,
már tíz éve egyedül viseli a terhet, de valahogy
mégis elégedett. Nem érti meg fia, hiába csalogatja,
ígérhet külön szobát, kényelmet,
öreg fát átültetni sehogy sem lehet.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-01-11 18:45:57
Utolsó módosítás ideje: 2014-01-11 18:45:57