RÉKA, PINA ÉS TÉTA

Vakságom határa hordaléka
levetett bugyit zúdít az atléta lányra, ki Réka.

S én ülök némán, szopva szoboranyám mellét,
míg rá nem csontosulok, mint valamely őszi kellék…

S nyálam a mészkövet kifossza,
mígnem rá nem szárad a nyál, s ínyemről a vér a kőhabokra.
S leszünk Piéta…
Réka!
Pina és téta*. Esztéta!

Megszilárdulok. Megszilárdulok a jövőnek!

Szoborrá szilárdulok a jövőnek!

Szoboranyám mellét szopom, hogy szobornak szülessek!

Mint a szobornak születhetőek!!!!!!!!
S leszek fehérmárvány

reneszánsz irodalmár!

Forradalmár!

Leszek még csecsszopó barbár!

S ülök némán, szopva szoboranyám mellét,
míg rá nem csontosulok, mint valamely őszi kellék.
S valahavolt szívem , mint utolsó reményem

ősi emlék.
Őrzi nemlét...

Halottsárga, életvörös levelek
levetett bugyi. Vakságom határának hordaléka.

Szummázom: ősz van,

vagy ifjú tél.

Réka bölcsésztanonc,
zsákjában költ még a konc.
Irodalomkönyvet akar.

Irodalomkönyve takar
mellett s pinát…
Vivát!
Költő vagy!

– mondta Réka.

/ ...Csontja zörgő fagy,
csontja vézna…
Csontja mellett zihál
Vakságom határának hordaléka.

Mondtam: "Réka, bölcsőm nagy pinád..."

S "Vivát!
Költő vagy!"

–mondta Réka. /

                                                * téta: női mell /olasz/






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Művészi gyönyörök (Pécs, 2013)
Kiadó: Béla bácsi
Feltöltés ideje: 2014-02-24 18:12:45
Utolsó módosítás ideje: 2014-02-24 21:21:42