te adod a címeket nem én 9
Mint éji szökés
Egy fehér pongyola
Beléd mint az ágak karjaiban
foszlányokban
csüngenek a szavak
ahogy követem
magunk
Messze a kastély és az
aranyablak szülői ház
Csak szokom hogy
szétmarcangolod rólam mindazt
mit magamra vettem és
mezítelenül
átölelj
Most nézzük a házat
innen a dombról
Olyan békés ahogy a Hold mögűlünk előlopakodik
Nézünk
Az országút üres
rátekeredik a sötétségre
ülünk
Megint megszöktünk
mint a pockok és egerek
elmenekültünk
onnan ahová vissza kell térnünk
Gyönörű ahogy mosolyogsz
Milyen pipasz kis mozdulat
az egész
Mi a fák meg a Hold
Itt soha nem sírtunk még
még soha
tehát itt nem rossz
Én is érzem de nem szólok
nem számít
semmit nem jelent
Fürkészem tested
remeg mosolygó fagyos
Kicsi lelkek itt a dombtetőn a
Hold előtt
Nem fázom
Te is hazudtál
Jó nekünk
jobb mint a házban
Mind a ketten mesélünk
tűzről meg egy másik
házról
Elindulunk
s a ház nincs sehol
Jobb is így
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
