Mosolyfakadás


A kiöregedett Combino a kanyarban
nagyot ránt rajtam mielőtt megáll
a zölddé vált Mechwart ligetnél.
Milyen szép a neve is...
Szerettem régen ide járni, a szerelem
szapora szívdobogását hallgatni.
A park terebélyes fái alatt ültem,
elkábított a délután gyerekzsivaja,
míg testetlen álmodozva néztem
a sűrűsödő lombokon átszűrődő
nyughatatlan fénycsillámokat.
A kora tavaszi madár csicsergésben
felébredtek jól alvó szeplőim és
lepirult óvatlanul fedettlen hagyott
két fehér vállam és csupasz nyakam.
Szépszemű Derűsség! így neveztél engem,
s én hittem vagy csak vágytam akkor,
hogy neked egy cseppet fontos lettem.
Mosolyvadász! Mondd, gyűjtöd még
az íves arcú lánykák huncut fintorait,
a szájzugokba rejtett csók igéreteket,
s a megnyílt női ajkakban bújkáló ízeket?
Lecsókolod-e még a szarkalábakat az
ábrándozva lehunyt asszony szemekről,
s elsimítod-e ujjaiddal az idő nyomait,
hűen dicsérve, mit meghagyott a kéjnek?
Ej, Szépszemű Derűsség! Hát te vagy?
- hallom zavartan tűnődő hangodat,
s én szemeimbe derűt csempészek újra,
hogy szépnek lásd, mi a napszítta évek
nyomán fiatalságomból megmaradt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-07-20 00:14:59
Utolsó módosítás ideje: 2014-07-20 00:14:59