Katatónia

*
A katatón a sarkon ácsorog,
nem zavarja ha fúj a szél;
magában, maga elé beszél:
szájából szálas nyál csorog.

**
A kövér katatón gyerek,
a templommal szemben,
az utcasarkon ácsorog.
Szőrös lábán kidülledt erek
kékje üt át; sebhelyes a bőre.
Ő a templom önjelölt őre,
már több évszakban debütált,
és most is mindennap itt áll.
Itt várja be kormában az estét.
Kezében a Bibliát tartja,
fejtetőre állnak rajta,
kopottas aranyozott betűk;
rég kiesett belőle, laponként eltűnt,
előbb az ó-, majd az újszövetség.
Maradt bélés nélkül üresen a fedél,
mentsvárként, végső menedékként.

***
A kövér katatón a sarkon ácsorog.
Tekintete, akár egy bástyán a lőrés.
Észre sem veszi, hogy torkát, bőrét
éles, őszvégi szél pengéje metszi.
Szállna, repülne messzi, messzi.
Szívesen kiszakítaná magát a tájból,
csatangolna, kóborolna, mint egy vadállat,
de mégis marad rövidülő árnyéka előtt,
mert a hűsége ideköti, na meg a szolgálat.  
Neki itt az Isten Háza előtt dolga van.
Nem feloldozás, annál neki több járna:
az ártatlanok kegyelme, az édenkerti,
bűnbeesés előtti isteni bocsánat.

****
A kövér katatón gyerek
a sarkon ácsorog,
félrehajtott fejjel
a Napra hunyorít.
Arca rezzenéstelen,
áll mereven: mereng;
csak a haja hullámzik,
agyvelejében a síneket
a vonat kattogtatja,
a vasúti töltés mellett
parlagfüvek, és idegenek
integetnek. A vonat  
ablakából visszainteget.
Mosolyog belül,
szereti visszanézni
ezt a színes emléket.
Póznák, fák, házak,
mezők, őzek, nyulak,
ugarföldek, vetések
tűnnek fel, tűnnek el,
suhannak szárnyatlan,
az idő féregjáratán át
oda, ahová ő is tart,
ahová minket is taszít
az eltelt, a jelen, a jövő idő:
a közelítő végtelen közepébe,
a bennünk táguló semmibe.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-11-01 18:18:02
Utolsó módosítás ideje: 2015-11-01 18:18:02