nem letöltendő

Pedig ma még írni is akartam,
de éjszakára elszórtam magam,
a részeim itt-ott elhevernek,
a maradékra alig van szavam,

az ingeidre élt vasaltam reggel,
a mellkasodra halvány fülnyomot,
(gondolt rólam valamit egy ember,
messze vitte lesütött szemekkel)

hajcsomók és összegyűrt betétek,
pusztulásra ítélt  génjeim,
egy kis kukában épp ha összeértek,
abszurd színház, Isten-törmelékek,

a fájdalom most praktikus, orál is,
ez a gyerek sose volt normális,
gyógyszert adtak, viseltem magam,
aki adta,  hol van, messze van,

kevesebb lettem egy szisszenéssel,
és elmúlt belőlem egy fájdalom,
a gyerekeknek almát szeleteltem,
a lélegzeted nincs a vállamon,

spontán basszust köptem ki a számból,
levélnehezék alá meg  szívzörejt
pakoltam, s tompítottam akkor
paffra esve,  hagytalak magamból

így kiesve, az lett, amit vártam,
hozzá fáztam, mert elhagytam a sálam,
nem volt zoknim, megint nem találtam,
álmatlan egy fűtetlen szobában,

önmagamban,  írni is akartam,
de kevés volt, ami megmaradt
de azért is, és  Csak!,  ezt hadartam,
tirámdámdám, timdám, dimdárám

akkor csalok, ha  másképp nem lehet,
csoda nélkül maradt kicsi Jézus
Istent, klérust, építek egy másik valóságot,  
hajcsomót, gyógyszert,  egy nőt, aki költ,  

legyen átírt az élet, fiktív a fájdalom,
Imrétől ellopom a szót, Beton,
lesz hömpölygő sálam, rám köt a kalucsni,
a tenger mélyén fogok ma aludni.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-12-08 09:25:24
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-08 09:25:24