Mégis: te [diákszerelem] (változat)

Addig nem engedted, hogy közelebb jöjjek:
egy karnyújtás mindig elválasztott tőled.
Az a nyári este. A ránk borult égbolt.

Az elérhetetlen akkor, ott, enyém volt.
A hajad illata. Fény a pupilládon.
Hitetlenkedésem. Beleborzongásom.

Én rontottam el, és te voltál, ki hagytad.
Karnyújtáson belül tűnhettem pimasznak —
mert határtalanul bizonytalan voltam,

tudni akartam, a határ nálad hol van.
Ott volt, hol gondoltam, de azt nem sejtettem,
hogy átlépnem rajta jóvátehetetlen

– bűnnél is több – hiba. Így kerültem újra,
immár véglegesen karnyújtáson túlra.
Esdeklés hiába. Majd árulás, ármány,

hogy egy szatellit a bolygóról leválván
önmaga pályáján keringhessen végre.
S mégis: te löktél a csillagközi térbe.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-04-04 00:03:47
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-04 00:03:47