Elnyújtott oximoron

Tudtam, hogy félre fogom dobni, nyolc versszak,
versszakonként tizenkét sor, az nem lehet, hogy ne írja
el valahol, sőt, már elírta.

Az első versszakon túl vagyok, és az első versszak jó,
de még nyugodtan olvasom tovább, sajnos nem méri
szűkmarkúan, de nem is nyújtja el a sorokat,

a szöveg sodor, konkrét, de mégis szellemes,
szinte félni kezdek, résen vagyok, úgy figyelek,
kótyagos fióka, aki nézi, az élet hol rontotta el,

helyén vannak-e a légáramlatok, ráülhet-e egyre
és kitörhet-e végül az odúszorításból,
szinte félni kezdek, minden tökéletes.

Az nem lehet! Valahol ellankadhatott, sietett, talán
nem talált jó rímet, az istenért, a ritmussal visszaélt,
hanyag volt a hasonlatokkal, lódított, vagy egyszerűen unta már,

hazug, kétszínű, rossz napja volt, azt csak nem tagadhatja,
hogy megszokásból ír! De nem! És a szövegnek mindjárt vége van.
És a szöveg nem engedett és következetesen jó maradt.

Míg a végén mégis felkiáltok, hogy igen, igen! Az utolsó sor
gyenge, félrement! Tudtam, igazam volt! Vége,
vége, vége, vége, jaj, vége, tényleg vége van.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-04-18 10:40:37
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-18 12:27:09