Mielőtt utoljára

Mielőtt reggel elküldelek a faszba,
utoljára még beszélnem kell rólad.
Elmondani, hogy szemedbe varrták a csillagokat ugyan,
de mégsem maradhatsz.
Nincs helyed itt.

Ilyenkor felsírsz bennem, mint egy gyermek.
Toporzékolsz, visszatartod a levegőt,
nagy szemeidet dühösen rám mereszted,
követeled, hogy maradhass.
Persze belédtörődöm.

Együtt reggelizünk, te pirítóst sütsz, én rágyújtok inkább,
Fogmosáskor gargarizálok mielőtt köpnél.
Aztán munkába megyünk,
lassan szertefoszló kocsmákban meleg sört iszunk,
ismeretlen, kivénhedt ringyók melleit dicsérjük,
és görcsösen a tüdőnkbe rángatjuk a levegőt
két hányás között.

Magamban hallom, hogyan dobog a szíved.
Izgatott, szinte mámoros
örömmel szemléled kettőnk sorsát.
Aztán elhalkul a lélegzeted, szemeid bezárulnak
mikor kiürülsz belőlem.

Legtöbbször a saját ágyamban ébredek ezután.
Nyújtózik bennem a kétségbeesés.
Arcod távoli, mint a fogyó hold felső csücske.
Ilyenkor, még mielőtt újra megszületnél bennem,
elküldelek a faszba.
De előtte még, utoljára, beszélnem kell rólad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-12-13 18:52:58
Utolsó módosítás ideje: 2016-12-13 20:56:22