Méhészkert

Hogy én most mit érzek? Fájdalmat és erőt.
Ereimben vér lüktet, szívem hasad, s kelő
Nap fénye tölti meg a delet,
Azzal forrasztom össze, ami reped.

S a hegek, s a törés mentén a szervezet erősebb,
A tenyér mely lapátot markol redősebb.
Erős kéz számára öröm a munka,
Szép kertben léleknek könnyebb a nyugta.

Lelkemnek kertjében vad méhek násza,
Nászuknak rendjét zavarom ott ásva.
Megtámad a here, s a királynő látja,
Hőst farag belőle a haláltánca.

Ő megcsípett, s feldagadt tőle az orcám.
Nem láttam a királynőt, királya jobbján.
Heréje megcsípett, s el is fog pusztulni,
Pedig én nem bántom, csípésbe pusztul ki.

Tán észre se vette, hogy valakit megtámadt,
Vakságom, apró méh számára fejfát ad.
Nem láttam előre én azt, hogy táncolnak,
Királynő, nem szóltál?! Vége a víg sorsnak...

Tudom jól királynő, heréd az nem hal meg.
De herédnek csípése engem biz' falnak vet.
Allergiás vagyok én nagyon a csípésre,
Azt kérem tőled csak, két dolgot ígérj meg:

Add hírül sorsomat minden szép virágnak,
Meséld el: én ástam ágyást a világnak.
S hogyha a heréd mégis elpusztulna
Táncolni hadd menjek veled én majd újra.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-06-22 22:23:17
Utolsó módosítás ideje: 2017-06-22 22:23:17