Kis hamis artista

Újabb vasárnap, a kopott sátorban ismét matiné,
A büfés néni szépen kaszál, megy a kimért praliné.
Nem éhes, de falja a proli nép.

Nem vesz jegyet mind, nekik ingyen fél a nyúl a kalaptól,
A csinos hölgy így örül a szemközti lakból alapból.
A szeretőm. - Mit mondhatnék akkor?

Velem indulunk, a konferanszié hív a porondra,
Gyenge, függő típus, komplett arcívét szívta korongra.
Táncom elfedi, s nem éri csorba.

Csodálatos művész, s ez az arcél is kincset érdemel!
Nem látják a hátsó sorban? Sármomat sminkkel érem el.
Hófehér bőröm fedi vérem el.

Sajnos karavánunk útja nem puszta izgalom, kaland,
Néha bizony szárnyát szegi a kendő alatt a galamb,
És némán kong a nézőtér – a gang.

Erőemberünk hiába feszíti sötét láncait,
Nem bírják el azon izmok, sőt, nem lesz kötéltánc ma itt-
Táncosunk rég elitta álmait.

Amikor embertornyunk a ganés manézson félredől,
Csak a félnótások tapsa csattan a nézőtér felől.
Az untermant a szégyen őrli föl.

A műlovarnő patkolja lovát, korábban eltitkolt
Erős kehe miatt a műsor végén mégis elpatkol.
Tudtam titkát. Mit mondhattam akkor?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Szárnyak (Veszprém, 2017)
Kiadó: Magyar Irodalmi Ház
Feltöltés ideje: 2017-09-04 05:08:30
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-04 05:08:30