Márványarc

Soha jobbat nem láttál még
Mégis elsötétül az ég
Acélszínű máglyák tüzein égsz el
És nem tudod, miért e sok ékszer

Miért van a család, miért van a szépség
Miért van a csók és miért van a vétség
Miért a szép szavak, miért a reggel
Miért a gondolat mit sohasem mondasz el

Miért a szó mi a torkon fennakad
Miért a levegő ami torkodban ott ragad
Miért a kaparás melyet akkor érzel
Ha az ölelésben vörös lánggal égsz el

Miért a nyakadat illető pillangók röpte
Miért a füledbe süvítő sóhajtás csendje
Miért a várakozás, hogy újra megtörténjen
Az amiről álmodsz miért kell hogy elérjen

Miért jó, ha egyszer csak eléred célod
Keresel mást és megint lesz célod
Miért nem létezik a tökéletes végzet
Melyet ha elérsz búban nem lesz részed

Szeretsz, nem szeretnek, szeretsz és szeretnek
Nem értem miért jó ez az embereknek
Örökös rizikó, nem tudod mi jön még
Egyszer világos lesz, máskor sötét az ég

Bizonytalan vagyok, merjek gondolkodni?
Nem tudom szabad-e már ilyet álmodni
A vágy megvan már, de lesz-e szerelem…?
Akit szeretek, tudja hogy szeretem?

És ha ő nem szeret csak égeti a vágy?
Ha ez csak egy ösztön, mi tetőfokra hág?
Mi lesz akkor velem, ha beleszeretek?
Örökös szenvedés, amit kergetek?

Szabad nekem ilyet? Szerelmesnek lenni
Mi lesz ha nem tudom mikor mit kell tenni
Mi lesz ha egyszer csak meghalok az úton
És nem érem el soha milliárdnyi álmom?

Mi lesz, ha egyszer csak elfogy már a lépcső
Mi lesz, ha nem fogok ragyogni mint ékkő
Mi lesz ha karácsonykor egyedül leszek
Nem kopog már senki, erősek a neszek

Csönd lesz és egy kripta lesz kicsike házam
Melybe jöhetne akárki bátran
De nem látogatják, mondják öreg néne
Keserű a múltja, keserű jelenje

Nem tudta megédesíteni semmi és senki
Menekült ha valaki elkezdte szeretni
Ha volt valamije eldobta a hóba
Hóban a jelenje és hóban a múltja

Világlik a holdfény – nénike haldoklik
Levegő nincsen több, ide-oda nyaklik
Nem tud már semmire és senkire gondolni
Csak a múltra melyben jó lett volna ÉLNI

Nénike másnap már holtan fekszik árván
Szíve mint a gyémánt, arca mint a márvány
Szívét rágja tetű mint bú szimbóluma
Keseredett néne, senkinek asszonya






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.