Szenvtelen

Fekete ribizli szemeket érlel az éjjel.
Hunyorgó csillagok.
Az utca fényhiányain redőket borzolnak
a hangok a padon alvó árnyakon.
A hajnal szökőkútból kortyol,
hogy enyhítő harmatot köpjön a tájra.

Amíg ironikus lúggal marom le magamról
a verejtékszagú koszlott szárnyakat,
csigolyáimból dalok rajzanak.
De nem látnak. Nem hallanak.  
*
Már fel sem kelek. Itt a holnap
akár a tegnap. A ma szimpla másolat.
Vakolatszirmokról porózusan illannak
a kitakart részletek. Tucatnyi én-szelet.
Valamelyikében, valaha sokak eszményképe,
hallgatok.

*
Az erekből elfogyott minden vértest.
Pipacsmezőbe menekült.
Helyükön könnyeket hurcol.

Levegőben lóg a szíve.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-02-05 12:30:11
Utolsó módosítás ideje: 2018-02-06 08:59:50