szinte belerobbant a csendbe
fotel mélyén fészkelődött
öledben meleget keresve
fenyőd árvaságára rácsodálkozva
könnyeidből girlandot húzott
varázspálcát lengetett
hozzád bújt hogy marasztald
hadd legyen örökké veled
de te ajtót mutattál neki
most kint kullog és nem érti
miért kell a magánytól idegenkedni
