a focipálya magánya -2

mire elindulok már félidő
mire kifújom magam
lefujjàk a mérkőzést

a kapu tátott szájjal riogat
mintha engem is el akarna nyelni
ahogy a pillanatok labdáit

menekülnék de
belegabalyodok a hálóba
csak a múlt s az
ismeretlen jövő jut át rajta

a pillanatba kapaszkodnék
de hiányoznak belőle
a gyermekkori nyarak
a felhőtlen kacagások
a jövő kis csodái

hiába az óvó tekintetek
a felém nyúló segítő kezek
már nem tudom ki ellen játszom
és meddig
vagy egyáltalán játék-e

az idő kapuja végül kinyílik
a hálót szétrágta egy más világ
nem fog vissza semmi
csak megyek előre
amig a sípszó meg nem állít

utána a csend






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-07-31 11:56:10
Utolsó módosítás ideje: 2025-07-31 12:01:11