a Pusztaság története

kezdetben
nem volt semmi,
csak a zaj.

a világ még működött,
de már nem élt.
a gépek beszéltek egymáshoz,
az emberek meg hallgattak.

a föld kérte,
hogy hagyják békén,
de nem értették a nyelvét.

az első repedések
nem a talajon jelentek meg,
hanem az emberek között.
a bizalom porrá vált,
a városok falakká,
a falak börtönökké.

aztán jött a nagy égés.
nem háború volt,
hanem félreértés:
mindenki azt hitte,
a másik nyomta meg a gombot.

amikor a lángok elültek,
a világ nem volt többé világ,
csak maradék.

a folyók visszahúzódtak,
mint a seb,
amit nem akarnak többé megérinteni.
a fák elfordították arcukat.
a szél lett az egyetlen,
aki még mesélt.

így született a Pusztaság.

nem bosszúból,
nem büntetésből,
hanem védekezésből.
a föld elengedte az embert,
mint egy rossz álmot.

az első törzsek
a romokból nőttek ki,
mint a gyomok a beton repedéseiből.
nem tudták, honnan jöttek,
csak azt, hogy nincs hová visszatérni.

a gépek maradtak meg legtovább.
az acél emlékezett,
amikor már senki más nem.
a motorok voltak az új szívek,
a benzin az új vér,
a sebesség az új ima.

a Pusztaság nem felejt,
de nem is őriz meg semmit.
ami él, az mozog,
ami megáll, azt betemeti a homok.

a Múlt Tudója szerint
a világ nem omlott össze,
csak levetette magáról
azokat, akik nem hallották meg
a figyelmeztetést.

a többiek
— Furiosa, Max, a névtelenek —
nem hősök,
csak túlélők,
akik a Pusztaság nyelvén tanultak meg beszélni.

mert itt a történelem
nem könyv,
hanem út.
nem olvasni kell,
hanem végigmenni rajta.

és aki végigmegy,
az maga is történetté válik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-01-27 12:06:24
Utolsó módosítás ideje: 2026-01-27 12:06:24