Az álkirály (folytatás)

Végtelen magányán tűnődve hevert az éjszakában, amikor egy női árnyat pillantott meg ide-oda imbolyogni a sötétségben, akinek tétova alakján fel-felragyogtak valami apró, fényes kis pontok. Csakhamar felismerte benne azt az ékszerekkel felcicomázott leányt, akit Bar Abbas emberei között látott csavarogni, sietve odaszólt hát neki:
- Nem tudok elaludni, ölelj magadhoz.
A leány örömmel vette karjaiba azt az embert, aki a megszólalásig hasonlított a lázadók vezérére,  becézgette, szeretgette, az pedig lehunyta a szemét, s bár úgy érezte, mintha nyirkos férgek futkosnának rajta, átadta magát az öntudatlanság mámorának.
Napkeltekor Bar Abbas újra elébe állt.
- Utoljára kérdezlek, harcolsz-e velem az igaz ügyért ?
Ő azonban nem válaszolt.
- Akkor miért engedtél a hívó szónak mégis, miért jöttél közénk ? - faggatta tovább az "Atya Fia".
- Talán azért, mert látni akartam, hogyan lelkesíted fel a tömeget, hogyan szervezed a harcra, s legelsősorban is tudni akartam, mihez kezdesz a győzelem után ?
- Mihez kezdenék ? Megházasodom, feleségül veszem szép, hűséges mátkámat - volt az egyszerű válasz.
Több szó aztán nem esett közöttük. Az elkövetkezendő napokban a testvérek egyre ritkábban találkoztak. Bar Abbas a harcot szervezte, s valóságos nyílzápor keletkezett a völgyben, ahol a célba lövést gyakorolta a lázadók serege. A mélységek embere messziről szemlélte mindezt, neki nem volt fegyvere, hisz úgysem tudta volna eldönteni, kinek az irányába fordítsa azt.
- Tudod-e mikor lesz vége a világnak ? - kérdezte a cifra leánytól, csak azért, hogy ráijesszen - Majd ha olyan ügyes és vakmerő lesz valaki, hogy egyenesen a Nap közepébe lő.
A leány riadtan hallgatta az őrült beszédet, aztán nyílsebesen elszaladt.
Ő pedig mozdulatlanul állt tovább, figyelve a megannyi nyílvessző röppenését, amelyek százféle irányból kiindulva, dühödt suhanásukkal, mintha mind egyazon ellenség szívében találtak volna célba. De végtére is hol van ez az ellenség, mely ennyire felszítja az akarat tüzét, mely ily sötét hatalomként terül a világra, s amelynek legyőzése véget vethet minden talánynak, igazi beteljesülést ígérve ? Hol van az a legnagyobb zsákmány, amiért érdemes felszínre jönni az érdektelenség mélyéből, s körbevilágítani az ismeretlenség formáit, hátha közöttük rejtőzik valahol ? Játssza el még egyszer napvilágra jöttét, s még ki tudja hányszor, míg meg nem találja végre ? Többször is lesiklott már a kőszájú barlang torkán, hogy szóra bírja, s többször is kievickélt már mélységéből, hogy beszéljen helyette, s mégsem talált megnyugvást sem idefent, sem odalent.
Elfordult most a felkelők hadától, otthagyta őket harcos jókedvükben, s úgy bolyongott tovább, hegyek-völgyek vidékén, mint egy alattvalók nélkül maradt uralkodó, aki odadobta hatalmát, mint valami szabad prédát másoknak, hadd marakodjanak rajta kedvükre. Ment, belemerülve a gondolataiba, s észre sem vette, hogy lábai önkéntelenül is búvóhelyére viszik, csak amikor véletlenül fölpillantott, akkor látta, hogy visszatérőben van oda, ahonnan az "Atya Fia" nagy terveivel kirángatta őt, s ahová mindig úgy került vissza, mintha semmi sem történt volna, csakhogy útját még egyszer újrakezdhesse. A barlangnyílás, mint egy üresen hagyott sírbolt, némán tátongott rá messziről, szinte várakozón, hogy belevesse magát a mélyébe, s ő nem tehetett mást, mint hogy hűségesen közeledett feléje, az öröm és a bánat legcsekélyebb jele nélkül. De akkor hirtelen, nagy meglepetésére valami megmozdult ott a sötétség közepén, s csakhamar egy emberi alak vált láthatóvá benne, aki úgy tekintett ki a messzeségbe, mintha várna valakire. Erre tétován lelassította a lépteit, hiszen nem szerette, ha magányát zavarták, s azonkívül meglehet, ő is zavarná annak a másiknak a magányát.
De az az alak olyan ismerősnek tűnt. Egy magányos asszony volt, aki az anyjára hasonlított, igen, éppen úgy nézett rá, mintha őt várná, rég nem látott fiát, így aztán kénytelen kelletlen sietni kezdett feléje, de közben arra gondolt, ha valóban az anyja áll ott, nem győz majd siránkozni fiai engedetlensége, lázongó természete miatt, s vajon mit mondhatna neki. A nő ekkor feljebb emelte a fejét, mintegy fürkészőn, s kiderült, hogy mégsem az anyja várja, hanem az a cifra leány, akivel megosztotta néhány napig a társaságát. Mindegy, az ő jelenlétére sem vágyik, ugyan miről beszélgethetne egy ilyen ostoba leánnyal ? Bosszúsan baktatott feléje azzal a gondolattal, hogy egyszerűen elzavarja, de amikor már majdnem odaért, akkor látja, hogy egy teljesen ismeretlen nő vár reá, sőt integet hívogatón. Csodálkozva néz az idegen asszonyra s már csaknem megszólítja, amikor hirtelen, mintha földből nőttek volna ki, katonák veszik körül, teljes fegyverzetben.
- Megtaláltunk - mondják az egyforma emberek, s megkötözik - Mégis rád találtunk, hiába bujdostál el.
- Nem bujdostam el - felelte ő, s minden ellenállás nélkül hagyta, hogy vigyék, ahová akarják.
Valami nyirkos sötétségbe zárták, zakatoló gondolatai közé. Mi történt valójában ? Miért integetett neki az az ismeretlen nő ? Nyilván azért, hogy a vesztébe csalja, hiszen a katonák ott rejtőztek a közelben. Csakis azért hívta, hogy a halálba küldje. Vagy lehet, hogy figyelmeztetni akarta a közelgő veszedelemre ? De miért ? Forgott vele a világ s forogtak a fejében a gondolatok, ahogy újra és újra visszaidézte magában azt a felemelt kezű alakot, aki int neki, hogy jöjj !, vagy arra inti, hogy menj ! S nem törődött azzal, hogy közben előráncigálják a sötétségből a jó meleg napvilágra, s nem törődött azzal, hogy megannyi ostorcsapást mérnek rá, az ütéseket is úgy fogadta, mint felzaklató gondolatokat, amelyek nem tudják eldönteni, mit jelzett a kéz: menj ! vagy: jöjj ! S úgy terült végig a földön, mint akit a gondolatai félig agyonvertek, s most piszkos férgek módjára nyüzsögnek körülötte, mint megannyi csúfondáros válasz, amelyek közül csak egy lehet igaz, vagy még az sem. Elárultak engem ? Valaki meg akart menteni engem ? Az anyám ? Vagy a szeretőm ? Ki hívott engem ? Miért zavart el engem ? Bar Abbas menyasszonya ? Az én menyasszonyom...
Hideg vizet zúdítottak rá, s a vízcseppek is úgy csorogtak végig rajta, mint véres gondolatok, hogy magához térítsék, s nyugtalanítsák szüntelen.
És elérkezett a kivégzés napja, amelynek szigorúan a törvény előírásai szerint kellett lejátszódnia. A törvény pedig az volt, hogy mivel két lázadót állítottak elő, az egyik közülük kegyelmet kaphat, s a nép fogja kiválasztani, melyikük legyen az. A nép pedig torkaszakadtából kiabálta:
- Bar Abbas ! Bar Abbas !
Vagyis az "Atya Fia"
A vesztest ezután a ceremóniának megfelelően levetkőztették, és fejére töviskoronát tettek, ezzel jelezve, hogy hatalmát elveszítette. Így indult utolsó útjára, vérző homlokkal és kisemmizve, csak a gondolatai rajzottak még a fejében össze-vissza.
Miért hívott engem a halálnak torkába ? Miért ?
S rémülten látta a feléje irányuló tekintetek gyilkos indulatát, amelyek úgy lestek rá, mint vadász a prédájára. De aztán megfordult gondolatainak az iránya, s úgy érezte, hogy valójában most mindenki a kendőzetlen, végső igazságot látja benne, amely éppen kisemmizettsége révén emelkedik a körülötte zúgó, ordibáló igazságok fölé. Teljes megelégedettséggel hagyta tehát, hogy fára szegezzék, föl a magasba, mint eleven céltáblát, mint közszemlére tett igazságot, amely most megmutatkozásával teszi nyilvánvalóvá, amúgy is nyilvánvaló létét.
Kisvártatva azonban, mint éles fájdalom jajdult fel benne újra a két egymásnak feszülő kérdés: miért hívott, miért küldött, életbe, halálba ? Elméje lassan összezavarodott, s elhomályosuló szemmel látta maga előtt föl-alá futkosni a sokadalmat, miközben ő mozdulatlanul állt, ölelésre tárt karokkal, mint egy repülni készülő madár; de az is lehet, hogy ő menekült a sokaság elől, mely mozdulatlanul várt, hogy rávesse magát áldozatára.
Eszeveszetten forgott így a világ körbe-körbe, míg az a nyílhegy feléje nem irányult végre, hogy testébe röppenjen, célba találjon, megállítva s mozdulatlanná dermesztve mindent.
    





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-03-24 15:46:27
Utolsó módosítás ideje: 2026-03-24 15:46:27