koldus magány
Lépkedek a rozsda színű utcán,
cipőm talpán tegnapi korom,
a város csontjai recsegnek alattam.
.
A híd alatt alszik a hideg.
Mellé fekszem,
hogy halljam,
mit álmodik a beton.
Testem üres folyosó,
tele visszhanggal,
néha felgyullad benne valami,
azt hiszem, újra megszületek.
Gyere, mondom a sötétnek,
taníts meg elfogadni,
a csillagok se félnek a hajnaltól.
És ha valaki keresne éjjel,
akár szűz, akár szajha,
jöjjön hozzám.
A magány addig él,
amíg valaki meg nem érinti.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-04-06 14:11:37
Utolsó módosítás ideje: 2026-04-06 14:11:37
