Senki nem veszi észre a fákat



Két év.
Csak fény.

A Vén Tölgy társtalanul állt a rét közepén.

Van valami ezekben a magukban álló fákban.

Erő és tartás.
Nyugalom.

A Vén Tölgy odvából évszázadok gyantás illata árad.

Belélegzem.

Tudtad, hogy senki sem veszi észre a fákat?

A termést igen.

A dió reccsenését is.

Vagy amikor a szélvihar kiemeli a helyéről.

Nagy csend marad utána.

De a fák…

A fák láthatatlanok.

A kérgek alatt rejtett világ él.

Időtlen bölcsesség.

A természet mély, nyugodt ereje.

Azt a pár percet vártam, amikor minden piros lesz.

Mint Vlaminck vörös törzsű fái a vásznon.

Alkonyatkor ez csak néhány perc.

Futottam a mélybarna, cinóber kérgű törzshöz.

A Vén Tölgy alatt fohászkodtam magamban.

Imára nem nyitottam a számat.

Ne félj a holnapok barna kísérteteitől.

Mama hangját hallom valahonnan a gyermekkorból.

Nyarat idéző

Kikelet havában tüskés bokrok.

A nedvkeringés éled a fában

Szinte érzem a kökényvirág illatát.

Jön még a hideg, de a tavasz langyos.

Nyugtalan böjtelő.

Minden az enyém itt.

Akkor szólt rám.

A fák hűsége nem a tiéd.

Halkan mondta.

Nem értettem füllel.

Ha hallanám, a legzajosabbak lennének az erdők.

Az öreg tölgyet sokszor fényképeztem.

Nem is tudom, miért őt, a vént.

Két év.

Csak fény.

Legszebbek a hajnalok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-08-03 20:58:51
Utolsó módosítás ideje: 2026-08-03 21:55:35