Teljesen

Eddig azt hittem, hogy ismerem
a nyarat, a folyékony napfényt a tavak
arcán. Úgy gondoltam, nekem mindent
szabad, nem merengtem mások
rejtett kínján. A jelen agóniájából
menekülnék, de elfogynak lassan
az egérutak. Öntelt éjidők falják
a világ fényeit, ám engem
az a világosság vezet, mely szemed
mélyében születik, és szomorú
szépségét glóriának fonják
könnyű angyalkezek.

Már tudom; amit eddig ismertem,
az sziluett volt csupán. Csalóka
árnya a bennem lakó télnek.
Most valami más lesz; lehámlik
maskarám, és miattad hiszem
magamat egésznek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-10-08 22:19:59
Utolsó módosítás ideje: 2026-10-08 22:19:59