Ítélet

arcok leszünk a jéghideg homokban
tördelt fényükre csupasztott szegek
széthullt sorsunk szétesett sorokban
formáz majd egy elvetélt nevet

kereszt-sosem-volt gerendák hevernek
csillagtalanná fagyott ég alatt
azt vesszük fel vállunkra tehernek
mi üdvösségünkből még megmaradt

vonszoljuk minden megvallott hitünket
tisztává roncsolt tetteink sorát
az alázatban egykor kitűntek
majd kitárják a gőgös ostobát

görnyedve visszük Istent, mint koloncot
örök törvény köt lábainkra gúzst
szállni gyávák, magukról lemondók
súlyát cipelve meghasad az út

s a Trón előtt majd végleg porba hullunk
nincs már erőnk felpillantani
a Szembe, amit megígért a múltunk -
üres bársony ragyog megvakítani






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.