Mesém vége lenne boldog

temetetlen hallottakként hevernek az úton
ostoba érzéseim akár kidőlt mérföldkövek
tudom rengeteg felejtenivalóm van alig hiszem
csak nehogy elfelejtsek valamit elfelejteni
érdesednek érzem bennem a régi álmok nagyon
durcásan csapkodnak rosszkedvű pillantásaim
alagsori csodák próbálnak már csupán ámítani
darabos mozgású lett valahogy a szeretet
reményeimnek mint hófehér ludaknak kéne
ideszállni ahogyan Rómát megmentsenek
daloló lányok kellenének szőke szenvedések
y-formák lágy mélyedések és hajlatok és
cigányasszony tenyérből bíztató jóslata százért
símaságra vágyom szépre jóra sok igen
ám közben zsarnok perceim a gondokat ápolják
ágyamat megvetik ráncos rossznak sanda bajnak
keserűségről csacsog a wertheim-zár nyelve is
közben kiderül a hibák furcsa sajátossága
hogy mindíg a múltban vannak
legyintés ennyi a többi majd jön magától
addig mint lelakatolt ajtó előtt ostobán
bádoglelkű rozsdaszívű rendes emberek
az élet mellett mennek el





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mozgó Világ, 1987