Óda a szemétdombhoz
Mit más kidobott
önzetlenül öleled kezeddel át,
konzervdobozban őrzöd
a rothadó hús szagát.
Repedt hűtőd nem
zár már jéghegyeket,
mégis társai mellé
féltve beteszed.
Gondoskodsz róla, neki,
s mindenki másnak,
csenddel teli szép évekről,
míg mások sírgödröket ásnak,
Te megmutatod
mindenkinek, hadd
lássa a világ
hol követett el hibát.
Mi más ez, mint
feltétlen szeretet, ó
taníts meg rá! Hadd
öleljem át rothadó hússzeletek
Által körülvett
dobogó szív zaját!
S egyszerre zárja ránk
kulcsát a teleped.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
