Glória

emlékszel-e a kezed
fennsíkjára csorgatott viaszra?
a bábra, mit a gyertya font
pirosan ujjaidra?
így oldódsz lényem köré ma

tenmagad önti szoborba lényem,
élő viaszbabám s múlt reményem,
mi egyszer szép volt,
immár időtlen harmónia

(…)
emlékszem,
kislánytestem hóba vetkezett,
karjával fehérlő angyalt legyezett,
most csuklómon cseng
e sugaras glória,
ma már tisztán
szólhat
az asztrális melódia:
hisz ma már tudom, hol vándorolsz,
- lelkem mely szelídülő várfokán,
vagy pihennél inkább
pincéim pókjainak
áttetsző hálóján? -
hisz szép-szüntelen honolsz

már nem vethetem
testem a szűz hóba,                                                                                  
lelkemben is megállt
a homokóra,
mégis:
földjeinket egybe szántja
szárnyaival
a gyermekarcú angyal,
less utána:
(szemed tünde ékszer)
glória csuklóján,
a végtelenben nyargal

dísz vagy, örök:
felfűztelek rég
sorsom gyöngysorára
időtlen évszakokban
e szemek
hullnak létünk
tágas birtokára

de ma
gyertya, báb,
gyöngy, hóangyal
dalolja-viszi-lobogja:
te lehetsz verseim
egyetlen
s örök lakója






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.