Barkochba

„Személyre gondolsz?” – „Igen”.
„Nőnemű?” – „Azt meghiszem!”.
„Öreg?” – „Minden relatív”.
„Már megint fiatalít...:
nyolcvan-kilencven éven
biztos túl jár!” – „Nem éppen”.
„Akkor tán egy... csecsemő?!”.
„Mondjuk így: egy kicsi nő”.
„Ismerem?” – „Nem tudhatom”.
„Ismered?” – „Nem mondhatom.
Nézd, az ember rejtve van,
s néha még saját magam
sem látom, csak ködön át,
hát még magát a Leányt!
>>Ismerem? – Nem ismerem?<<
De nagy kérdés, Istenem!”. –
„Belül hát merő homály.
Kívül is talány a lyány?”.
„Ne gúnyolj: mért, mi lenne?
Vetkőzzön meztelenre,
s fel s alá úgy járkáljon?
Jobbat kérdezz, barátom”.
„Ami rejtve nem maradt:
csak láttál arcot, hajat!”.
„Láttam – s meg is igézett”.
„Csak nem Vénuszt idézed?”.
„Közel jársz az igazhoz,
de a földhöz ragaszkodj!
Mondtam: személy, ember Ő,
kit legyőz a nyers erő;
ám szépsége megtéveszt
s közel juttat az Éghez...”.
„De... lelke is ilyen-e?”.
„Igen, Arcán a jele:
képzeld őszibaracknak,
melybe még nem haraptak;
Rajta tűzpiros rubin
(értem ezt az ajkain),
fentebb két csodás darab
csillagszóró zöld smaragd,
és mindez körüllengve
dús, friss búzatengerbe.
Önmagát rossznak hiszi,
s mosolya fecsegi ki”.
„Nem is kérdezek nevet;
most nem illő, nem lehet:
Ő nem megnevezhető,
a nagybetűs LÁNY, a NŐ!
Földi, mégis imádod:
hús-vér nőideálod;
úgy hívják... de szebb, ha én
nem szólítom most Nevén,
hiszen úgysem tévedek:
segített a Képzelet.
Netán folytassam tovább?”.
„Hagyd: már győztél, cimborám”.

2002. szeptember 27.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.